Külföldiek a profi szumóban - 2. rész: A mongol betörés

A japánok ősi, nemzeti sportját mára számos külföldi születésű szumós űzi. Cikksorozatunk folytatásában azt járjuk körbe, hogyan épültek be a mongolok a profi szumóba, és mi lehet az oka annak, hogy a mai napig ilyen sikeresek tudnak lenni! (Sorozatunk első részét, melyben a hawaii birkózók hullámát tárgyaljuk, itt találjátok!)

A (ma már nem létező) Oshima istállót 1980-ban hozta létre az egykori Asahikuni Ozeki (aki a hetvenes évek második felében 21 tornán keresztül birtokolta a szumó második legmagasabb rangját), miután vezetőedzője, Tatsunami oyakata áldása nélkül kivált a Tatsunami istállóból. Az önfejű Asahikuni, (új nevén Oshima oyakata) ezután mindent elkövetett, hogy újra elnyerje mestere elismerését. Már két évvel később sikerült kinevelnie egy birkózót, aki sekitori rangot szerzett, majd egy évvel később felkerült az első osztályba, de mestere egészen addig nem állt szóba vele, amíg az előbb említett birkózó, egy bizonyos Asahifuji, 1987-ben el nem érte az Ozeki rangot. A mester szíve aztán valószínűleg végképp megenyhült, amikor látta, hogy egykori tanítványának tanítványát 1990. szeptemberében Yokozunává avatják. De térjünk vissza Oshima oyakatára, aki 1992-ben - azután, hogy a nála birkózó Asahifuji Yokozuna rövid, mindössze másfél évig tartó regnálás után visszavonult a szumósporttól - merész vállalkozásba kezdett: birkózótehetségek után kutatva kiutazott Mongóliába, feladott egy hirdetést, majd a jelentkezők közül meghívott az istállójába 6 mongol fiatalembert, hogy szumózni tanítsa őket.

Az első hat mongol fiatal a profi szumósportban

Mongóliában komoly hagyományai vannak a birkózásnak, sőt van egy jellemző népi sportjuk, a bokh, melynek a szumóhoz nagyon hasonlatosak a szabályai, ugyanis az veszít, akinek a lábán kívül bármilyen más testrésze a földet érinti. Persze komoly különbségek is vannak: a mérkőzéseket állva kezdik, úgy, hogy megfogják egymás vállát, valamint nincs kijelölt küzdőtér sem, szabadon mozoghatnak a birkózók, tehát kilökni nem lehet a másikat - de mivel a bokh hasonlóan mélyen kapcsolódik a mongol kultúrához, mint a szumó a japánhoz, volt ráció abban, hogy Oshima oyakata mongol birkózók "leigazolása" mellett döntött.

Bokh, azaz a tradícionális mongol birkózás

A mongol hatosfogatból hárman igen hamar lemorzsolódtak: Kyokujishi és Kyokusetsuzan már bemutatkozásuk évében bedobták a törülközőt, majd 1993 szeptemberében Asahitaka is visszavonult (aki másfél év alatt mindössze a Sandanme, azaz a negyedosztály legaljáig jutott a banzukén, de egy torna után, rögtön visszazuhant az ötödosztályba). Kicsin múlott, hogy a másik három birkózó nem döntött hasonlóan, ugyanis mindannyiuknak meggyűlt a baja japán istállótársaikkal. A szumóistállókban ugyanis különös rend uralkodik: az elért rangot mindennél fontosabbnak tartják, természetes tehát, hogy a magasan rangsorolt birkózók bizonyos előjogokkal rendelkeznek, s nem ritka az sem, hogy szekírozzák, szívatják, olykor megalázzák alacsonyabb rangú társaikat - különösen, ha azok egy másik nemzet szülöttei! A hat mongol fiatalból öten annyira megelégelték a honvágyat és a kulturális különbségekből, nyelvi akadályokból és az elképesztő edzésterhelésből fakadó problémákat - no, meg az állandó zrikát -, hogy a mongol nagykövetségre menekültek, s benyújtották hazautazási kérelmüket. Kyokutenzannak hívták azt a birkózót, aki nem tartott velük, sőt, segített Oshima oyakata feleségének abban, hogy legalább két társát - Kyokushuzant és Kyokutenhót - rábeszélje arra, hogy maradjanak az országban, és ne adják fel a szumót. De, hogy Kyokutenzan ezzel a döntésével milyen fontos szerepet vállalt abban, hogy a mongolok bő tíz év múlva átvegyék az uralmat a szumósport fölött, azt ekkor még senki nem sejtette!

Akik maradtak: Kyokutenho, Kyokutenzan és Kyokushuzan

Ugyanis Kyokushuzan 1995-ben feljutott a Juryóba, ezzel pedig ő lett az első mongol származású, fizetett, profi szumós! 1996 szeptemberében már az első osztályban debütált, és karrierje hátralévő tíz évében többé nem is távozott a Makuuchiból. Igen hamar bekerült a topbirkózók közé, a sanyakuba, hiszen már 1997 márciusabán megszerezte élete legjobb, Komusubi rangját. Más kérdés, hogy ezt a bravúrt nem tudta megismételni: 2006-os visszavonulásáig a Maegshira rangok valamelyikében láthatta a közönség, de pályafutása alatt így is összekapart magának 2 jun-yushót (második helyezés), 5 különdíjat és 5 kinboshit (szó szerint: Arany Csillag, Maegashira birkózó kapja, ha legyőz egy Yokozunát)!

Kyokutenho karrierje még szebben alakult. Az 1974-ben született rikishit 3 tornán is a harmadik legnagyobb, komoly tiszteletet érdemlő Sekiwake rangba sorolták, sőt, 2012 májusában (a M7-es rangban küzdve) 12-3-as eredményével megszerezte élete első és egyetlen tornagyőzelmét az első osztályban! Mintegy 23 (!) éven át tartó karrierje során 1 jun-yushót, 7 különdíjat, valamint 2 kinboshit is elért, míg 2015 júliusában, nem sokkal 42. születésnapja előtt a M11-es rangból vissza nem vonult.

Maga Kyokutenzan ellenben sosem tapasztalhatta meg a sekitori-létet. Élete legjobb rangja a Makushita 13-as volt, 16 éven át tartó karrierje több mint felét itt, azaz a harmadosztályban töltötte. De a mongol előretörésben játszott meghatározó szerepét nem is a dohyón küzdve folytatta, sokkal inkább azon kívül! Több forrás is megjegyzi, hogy Kyokushuzan mellett (aki már aktív éveiben, és visszavonulása után is sokat tett azért, hogy tehetséges mongol birkózókat juttasson az Ozumóba) Kyokutenzan is egyfajta apa-figuraként egyengette olyan birkózók pályakezdését, mint Ama (a későbbi Harumafuji Yokozuna) vagy Hakuho! De mielőtt rájuk térnénk, mindenképpen beszélnünk kell a mongol előretörés legfontosabb alakjáról, aki nem más, mint Dolgorsürengiin Dagvadorj, vagyis Asashoryu!

Asashoryu

Asashoryu 1980-ban született Ulánbátorban, a mongol fővárosban. Birkózócsaládban nevelkedett, apja és két idősebb bátyja is magas rangot ért el a mongol birkózásban, de Asashoryut már gyerekkorában elkezdték érdekelni más küzdősportok is, a feljegyzések szerint judózni kezdett. 1997-ben, cserediákként érkezett Japánba, egészen pontosan a Meitoku Gijuku Középiskolába, ahol barátjával, Badarchiin Dashnyammal (vagyis a későbbi Asasekiryuval) együtt csatlakozott az iskola szumóklubjához. Itt fedezte fel őt Wakamatsu oyakata (az egykori Asashio Ozeki), és meghívta őt az (azóta már nem létező) Wakamatsu istállóba, így 1999 márciusában bemutatkozhatott a japán közönség előtt.

Az alacsony termetét komoly technikai tudással kompenzáló Asashoryu hamar felhívta magára a figyelmet. '99 májusában (az ötödosztályban küzdve) Jonidan yushót, két hónappal később pedig (a negyedosztályban) Sandanme yushót tudott elérni. Szeptemberben kicsin múlott, hogy a harmadosztályban is megismételje ezt a bravúrt, végül egy négy résztvevővel lefolytatott rájátszásban alulmaradt. Ezután egy évig a Makushitában "parkolt", ahonnan 2000 júliusában tudott kiemelkedni, amikor a Ms 2-es rangban küzdve 7-0-s, zensho yushóval zárt, így szeptemberben már sekitoriként kezdhette meg az Aki bashót. A Juryóban mindössze két tornát töltött, 2001 januárjában már a Makuuchiban debütált, a Maegashira 12-es rangban. Márciusban a M6-os, májusban pedig a Komusubi rangot birtokolta, amit meg is tudott őrizni a következő tornára, megszerezve ezzel első Shukun-shóját (Kimagasló Teljesítményért járó különdíj). Júliusban 7-8-as eredménye után még visszaesett a Maegashira 1-es pozícióba, de ez volt az utolsó makekoshija! Szeptemberben 10-5, mellé egy Kanto-sho (Küzdőszellem Különdíja) és egy kinboshi, novemberben (ismét Komusubiként) újabb 10-5 és újabb Kanto-Sho volt az eredménye. 2002 januárjában mutatkozott be először a Sekiwake rangban, és már a júliusi Nagoya Basho után Ozekivé avatták. De három tornával később ezt a rangot is "kinőtte": két első osztályú tornagyőzelem után a Japán Szumószövetség Yokozunává léptette elő, ezzel ő lett az első mongol származású Yokozuna a szumótörténelemben.

Elképesztő pályafutását bizonyítja, hogy a következő 7 évben (visszavonulásáig) 42 tornán szerepelt a banzuke legtetején, ebből 23-at (azaz több mint a felét!) képes volt megnyerni - úgy, hogy három tornán el sem indult, másik négy alkalommal pedig visszalépett a küzdelmektől. Ha ezeket leszámítjuk, akkor még elképesztőbb az arány: 35 torna/23 tornagyőzelem! 2005-ben például mind a hat tornán ő emelhette a magasba a Császári Kupát, és akkor a karrierje során begyűjtött öt zensho yushóját (15-0-s eredménnyel, azaz veretlenül megszerzett tornagyőzelmét) még nem is említettük...

Asashoryu kérdés nélkül a huszonegyedik századi szumó egyik legmeghatározóbb alakjává vált, népszerűsége (elért eredményei mellett) abból fakadt, hogy imádta tüzelni a közönséget - emiatt azonban sokszor meg is szólták a hagyománytisztelő szumóvének. Számtalan botrány fűződött a nevéhez, melyek között az egyik legsúlyosabb az volt, amikor 2007 elején megvádolták azzal, hogy pénzt ajánlott ellenfeleinek, hogy azok nyerni hagyják. A vádakat Asashoryunak bíróság előtt kellett cáfolnia, ezzel ő lett az első Yokozuna, aki megjelent a tanúk padján. Az eljárást egyébként a Japán Szumószövetség indította a botrányt kirobbantó Shukan Gendai elnevezésű heti bulvárújsággal szemben, s a bíróság március 26-án kártérítésre is kötelezte a lapot - de Asashoryu karrierjén sötét foltként maradt meg a bundázás gyanúja.

Harcban a bulvárral

2007-ben egy másik botrány is kirobbant körülötte: az augusztusban megrendezett jungyón (azaz a szumót népszerűsítő "haknitornán") ugyanis - sérülésre hivatkozva - nem jelent meg. A Szumószövetség felé beadott hivatalos orvosi papírokon a bal könyökét, valamint a derekát érintő sérülések szerepeltek, hat hetes felépülési idővel. Azonban nem sokkal később kiszúrták egy Mongóliában megrendezett jótékonysági focimeccs televíziós közvetítésén, mégpedig a pályán... A szumóvének éktelen haragra gerjedtek: az esetet követő tanácskozásukon úgy döntöttek, hogy a következő két tornáról eltiltják Asashoryut! A határozat súlyosságát az is jelzi, hogy olyan még soha nem fordult elő, hogy egy aktív Yokozunát nem engednek pályára lépni... Döntésüket azzal indokolták, hogy egy Yokozuna példakép a többi birkózó, sőt a nézőközönség számára is, s ezt az egyértelmű és súlyos kihágást nem nézhették el.

Visszavonulását is egy botrányt követően jelentette be. 2010 januárjában egy bulvárújságban jelent meg a történet, mely szerint Asashoryu egy átmulatott éjszakán (részegen) megütötte a személyi menedzserét egy étteremben. Később kiderült, hogy nem is a személyi menedzsere volt az áldozat, hanem az egyik éttermi alkalmazott. Február 4-én, miután megbeszélte az ügyet a Szumószövetség igazgatótanácsával, a mongol Yokozuna bejelentette visszavonulását.

"Yokozunaként súlyos felelősséget érzek amiatt, hogy oly sok embernek gondot okoztam. Én vagyok az egyetlen, aki mindennek véget tud vetni. Azt gondolom, az a végzetem, hogy így vonuljak vissza"

- ezekkel a szavakkal búcsúzott, de azóta sem erősítette meg a bárban történt események valóságtartalmát, a konkrét üggyel kapcsolatban csak annyit jegyzett meg: "máshogy esett, mint ahogy a média beszámolt róla."

Asashoryu, a szumó fenegyereke

Az eset nemzetközi viszonylatban is nagy port kavart: Mongóliában arról cikkeztek, hogy a Szövetség ürügyként használta a történteket, hogy eltávolítsák Asashoryut a helyéről, mielőtt elérhetné a nagy Taiho Yokozuna 32 tornagyőzelemből álló rekordját. Ki tudja? Lehet, hogy erről volt szó, ami biztos, hogy később, a második mongol rekorddöntési kísérletnek már az NSK sem tudott ellenállni!

Hakuho Yokozuna

Hakuho Yokozunát talán nem kell bemutatni azoknak, akik manapaság követik a szumósportot. A fiatal, szintén mongol Davaajargal Mönkhbat (Asashoryuhoz hasonlóan) birkózócsaládban született, édesapja nevéhez fűződik az első mongol olimpai érem, egy ezüst, melyet Mexikóvárosban szerzett 1968-ban, szabadfogású birkózásban, de hazájában is hosszú ideig viselte a "Darkhan Avarga" vagyis a Legyőzhetetlen Bajnok titulust - kvázi a Yokozuna rang mongol megfelelőjét. Ennek ellenére Davaajargal mégis a kosárlabdázásra koncentrált ifjú éveiben. 2000-ben érkezett Japánba, Kyokushuzan meghívására. Két hónapos japán utazása során az összes általa megkeresett szumóistálló visszautasította a fiatal mongollal való foglalkozást, hiszen ekkor mindössze 62 kg-ot nyomott! Végül, ottlétének utolsó napján a Miyagino istálló vezetője megkönyörült rajta, majd nem sokkal később különleges shikonát (azaz birkózónevet) adott neki: Hakuho, melyben a "Haku" fehéret , a "ho" pedig egy, a kínai mitológiában szereplő, Peng nevű madarat jelent. Ez a "ho" ugyanaz, mint - a már említett - Taiho Yokozuna nevében lévő...

2001 márciusában debütált, és az első három évben nem különösebben hívta fel magára a figyelmet, de szépen lassan emelkedni kezdett a Banzukén, mígnem 2004 januárjában a Juryóban, májusban pedig már a Makuuchiban küzdött, 2006-ban Ozeki rangot kapott, egy évvel később már Yokozunaként szerepelt. A mai napig tartó regnálása során sorra döntötte meg a különböző rekordokat - köztük a Taiho 32 tornagyőzelméről szólót is, hiszen pályafutása során e cikk születéséig 44 alkalommal emelhette magasba a császári kupát. Neki van a legtöbb zensho yushója, beállította Asashoryu rekordját, a legtöbb (szám szerint 7) egymást követő tornagyőzelem kategóriájában, szintén megosztott első helyen áll Takanohanával a legtöbb első osztályú rájátszásban való részvétel listáján - mindkettejük 10-szer vett részt ilyenen, de Hakuho 6-szor, Takanohana csak 5-ször tudott nyerni. De (a fentieken kívül még) övé az első hely a legtöbb karriergyőzelem (1160), a legtöbb első osztályú győzelem (1066), a leghosszabb Yokozunaként való regnálás (76 tornán keresztül), valamint az egy naptári év alatt megszerzett legtöbb győzelem (86) listáján is! Kétségkívül az egyik (ha nem a) legnagyobb szumóbirkózó, akit eddig a hátán hordott a föld.

Hakuho árnyékában más honfitársai is kimagasló eredményeket mondhatnak magukénak. Szintén elérte a Yokozuna rangot (az azóta már visszavonult) Harumafuji, aki Ama néven kezdte meg pályafutását, mely alatt 9 tornagyőzelmet szerzett, és 5 éven át küzdött Yokozunaként, valamint a ma is aktív Kakuryu, aki eddig hat alkalommal tudott yushót szerezni. Előbbit még "castingolták" Mongóliában, Hakuhóhoz hasonlóan szintén 2000-ben, utóbbi saját maga írt levelet számos japán szumóistállónak, mielőtt lehetőséghez juthatott, hogy az Ozumóban bizonyítson.

Harumafuji és Kakuryu - a másik két yokozuna

De említhetnénk még Terunofujit, az ex-ozekit, aki azóta - egy sérülés miatt - az ötödosztályt is megjárta, majd a szumótörténelemben először (éppen e cikk születése idején) vissza nem kapaszkodott az első osztályba; vagy a hatalmas mongol Ichinojót, aki 2014-ben - amatőrszumós múltja miatt (!) - a Makushita Tsukedashi 15-ös pozícióból kezdhette meg szumós karrierjét, és kiváló termetének köszönhetően egy év alatt eljutott a Sekiwake rangba, azóta azonban sérülések (és könnyen lehet, hogy pszichológiai akadályok is) hátráltatják, jelenleg a másodosztályban küzd. Az említett birkózók jelentősen befolyásolták az elmúlt évek mezőnyét, számos nagy mérkőzést és párharcot köszönhetünk nekik.

Terunofuji és Ichinojo

Ráadásul a mongol nyomás azóta sem múlt el! Számos feltörekvő, mongol birkózó szerepel a jelenlegi Banzukén is élete legjobb rangjában: Kiribayamát (Kakuryu yokozuna istállótársát) a Maegashira 3-as, Hoshoryut (aki nem más, mint Asashoryu unokaöccse!) a Juryo 6-os rangban láthatjuk majd a következő tornán! Vajon - elődeikhez hasonlóan - ők is eljutnak a csúcsra? Csak rajtuk múlik!

Kiribayama és Hoshoryu

Külföldi szumósókról szóló cikksorozatunk következő, befejező részében ömlesztve foglalkozunk majd az eddig kimaradt országokkal: lesz szó a brazilokról, az argentínokról, a bolgárokról, a kanadaiakról, a grúzokról, az észtekről, az oroszokról, valamint az egy-birkózós szumónemzetekről, mint amilyen Csehország, Egyiptom, Anglia, Indonézia, Kazahsztán, Paraguay vagy Magyarország!