top of page

Ichimon-lista | 2020. 03.

Az egyik előző cikkben említettük, hogy a szumóistállók nagyobb csoportokba, úgynevezett ichimonokba tartoznak. Jelenleg 45 istálló működik, melyek 5 különböző ichimonba rendeződnek.


Az istállók nem egyenlő arányban oszlanak el az ichimonok között - a legnagyobb ichimon a Nishonoseki, melyhez 15 istálló tartozik, a legkisebb pedig megosztva az Isegahama és a Takasago utóbbi kettőbe 5-5. A másik nagy ichimon a 13 heyát tömörítő Dewanoumi, és kicsinek számít (7 tagistállóval) a felsorolás végére maradt Tokitsukaze ichimon.


Hogy gyorsan áttekinthessétek az ichimon-rendszert, készítettünk egy táblázatot: függőlegesen az 5 ichimon, vízszintesen pedig az istállók, és az adott istálló legjobb birkózói láthatóak!



Különböző színekkel azt jelöltük, hogy az adott istállónak melyik osztályban küzd a legmagasabban rangsorolt birkózója.


Mindezek mellett az is érdekes, hogy a szumótornán istállótársak nem léphetnek szorítóba egymás ellen - kivéve, ha mind a ketten részt vesznek a rájátszásban, mert a 15 nap végére mind a ketten épp ugyanannyi győzelmet szereztek és versenyben maradtak a yushóért folytatott harcban.


Ezért nem játszhat egymás ellen Hakuho és Enho (ezért volt különleges pillanat, amikor a nagyközönség mégis láthatott köztük egy kvázi-tétmeccset, a február 9-én megrendezett 44. Fuji TV-tornán - a videón 12:53-tól), Kakuryu és Kiribayama, Takarafuji és Terutsoyoshi, Shodai és Yutakayama, Endo és Daieisho és még sokan mások...


Érdekes megfigyelni, hogy az Isegahama ichimonban milyen jól megfér egymás mellett a Miyagino istálló (melyben minden idők legnagyobb szumósa, Hakuho is edz) és az az Asahiyama istálló, melynek legjobban rangsorolt birkózója az ötödosztálybeli Asahinishiki...


A legfiatalabb istálló a 2018-ban áprilisában alapított Futagoyama, melynek a birkózó korában az Ozeki rangig jutó Miyabiyama a vezetője; míg a legrégebb óta működő a (saját ichimonjának a nevét is viselő) Dewanoumi, ezt 1862-ben alapították és egy Oginohana nevű volt birkózó működteti, akinek élete legjobb rangja a Maegashira 2-es volt, viszont karrierje során 4-szer is elnyerte a másodosztály, azaz a Juryo tornagyőzelmét.


Az erőviszonyokat ennyiből nehéz felmérni, de az talán kijelenthető, hogy a Nishonoseki ichimonban van a legtöbb olyan istálló, melynek birkózói az első osztályban küzdenek.

2 Comments


Egri Bálint
Egri Bálint
Mar 05, 2020

Így van, azaz inkább: én is így tudom. De nemsokára utánanézek! ;)

Like

Aurel Pasztor
Aurel Pasztor
Mar 05, 2020

Szuper összesítés! Ha jól tudom az ichimonoknak az a jelentősége, hogy a tornák előtti felkészülés hajrájában a rikishik gyakran átmennek egy másik beyába edzeni és ilyenkor csak azonos ichimon beyájába mennek.

Like
bottom of page